RSS

Nürnbergi Ufó észlelés 1561-ben

írta: Roswell ; 2009.02.18. 15:43

 1561-ben lakosok Nürnbergben, Németországi Baselben, Svájci tanúk látványos jelenetnek lehettek részesei. Megjelenik az égbolton lemezből készült csőnek látszó tárgyak mely az égbolton folyó légi harc és légi balettet következik be.

 Az eseményeket vallási jelenésekként értelező művészek örökítették meg saját szemszögükből.
A képen jól látható szárnyak, rakétává átalakult csövek és „labdák”.Az ütközés következtében lehulló darabok tüzet okoztak a földön.
Az esemény Április 4-én hajnalban történt és (Németország) Nürnbergben lakó férfiak és nőkben nagy riadalmat okozott. Látták azt is, hogy számos alkalommal megváltozik a színe („vér” színét felvéve).
Nürnbergi városi Közlöny is hírt adott egy szemtanú beszámolójából:
„Láttam egy két nagy csövek, amelyekben a kis-és nagyméretű csöveket lőtt ki, a 3 golyó nagy golyó felé. Ezeket az elemeket kilőtte és megkezdte a harcot az egyik a másik ellen”
A történések egy órán át zajlottak Hans Glaser fametszetet készített, hogy megörökítse az eseményt. Kéthatalmas fekete henger megjelenése és sok kék és fekete „labda”, vérvörös keresztek és repülő korongok láthatóak.

1 hozzászólás : ufo történelem érdekesség u.f.o.

S.O.S. Emberiség!!!

írta: Roswell ; 2009.01.12. 14:46

Földünk egyre nagyobb energiaválságban van. Híradások szólnak szerte a világban, bulvár, kereskedelmi, közszolgálati, ismeretterjesztő csatornákon. De minden csatorna pánikot vagy felületes információkat közöl a kétségek között tartás érdekében. A megoldás előttünk van, misem kézzelfoghatóbb. De hála beteg társadalmunk kommunikációs csatornáinak, eltakarják szemünk elől a megoldást. Változtatásra van szükségünk, de nem elegendőek csak a szavak és az apróbb cselekedetek! A felfogásunkat kell megváltoztatni. Az ember ösztöneitől vezérelt pusztító, kisajátító, egoista énje vezette ide a világot, ahol most tart. De mindenkiben ott az újrakezdés, az óvás, és egymásiránti tolerancia magva, amit lenyomva tartatnak bennünk. A rendszer rossz, s ha továbbra is így haladunk, teljes társadalmunk összeomlásához vezet. Naivitás azt hinni a felső vezetés részéről, hogy ők megmenekülnek, mert rendelkezésükre áll az a hatalom, amivel a vész teljes időszakát átvészelhetik, s amikor normalizálódott a helyzet kis bunkerükből előbújva ott folytathatják kisstílű manipulációikat, ahol abbahagyták. S ha azt hisszük semmi nem történhet velünk, hát tévedünk. Nem apokalipszisről, világvégéről beszélünk. Hanem a társadalmunk eltorzult gondolkodásáról. Vannak emberek, tudósok ökológiai, biológiai szakemberek, akik próbálják hangsúlyozni, hogy azonnali változást kell végrehajtani a gondolkodásunkban. Mielőtt túl késő nem lesz.  Ezt a szemléletváltást nekünk kell megvalósítani, mert máshogy nem fog menni. Helyi és globális hatalmaknak ez nem áll érdekükben és miért is állna, hiszen a változás az ő monopol befolyásoló helyzetüket veszélyeztetné, s az átlagembert így nem lehetne irányítani. Kikerülnénk hatásuk alól, és önálló gondolkodásra kényszerülnénk, aminek hatására felismernénk alárendeltségünket, befolyásoltságunkat. A túlélésünk a tét, szó szerint a túlélés. A Föld népesedik, egyre nehezebb kiszolgálni energia és egyéb igényeit. A Föld már nem sokáig bírja és ökológiai rendszere védekezésre lesz kényszerítve. Ez nem sci-fi ez már a valóság. A föld előbb-utóbb védekezésre kényszerül, s nem vagyunk megmondhatói mit fog tenni. Minden egyes perc késlekedés csökkenti a túlélésünk esélyeit. A Föld meg fogja tisztítani önmagát az élősködőitől. Már rég nem vagyunk szimbiózisban környezetünkkel. Nincs meg az összhang, ami a kezdeteknél megvolt. Nem vigyázunk környezetünk egészségére, a szimbiózitás fenntartására. Eddig mérhetetlenül kihasználtuk, amit a Föld adott magából - kőolaj, földgáz, ásványok, ércek -, amire jelen társadalmunk épül és létezni sem tud nélküle. S mit adtunk vissza? Már szinte helyreállíthatatlan ökológiai károkat okoztunk, fajokat írtunk minden percben. Felborítjuk a természetes körforgást, mert azt hisszük, ki tudjuk magunkat vonni alóla. Mert az ember minden felett áll.  Sajnos tévedünk, egyszerű porszemek vagyunk a gépezetben, amit az lassan kilök magából, mert már nem a rendszer tagjaként azonosít, hanem kártékony parazitaként, amit ki kell vonni a körforgás folyamatából. Csak mindenki nézzen magába, s nézzen szét közvetlen közelében és rájön, változtatni kell. És haladéktalanul! Kicsit tudatosabb és környezetkímélőbb, tudatos környezetvédelemre van szükségünk, amiből nyertesen jön ki az a kis ember is. S miért? Csak gondoljuk végig. Tisztább környezet egyenlő egészségesebb életkörülmények. Tudatos energiafelhasználás egyenlő környezetünk védelme, kevesebb anyagi kiadások, sőt még talán bevételi forrás is. S folytathatnám a sort, de úgy gondolom, mindenki van annyi értelemmel megáldva és van annyi információ birtokában, hogy a kezdeti lépéseket megtegye. Senki és semmilyen hatalom nem tilthatja meg a változást, mert mi döntünk, és nem ők. Minden, mi kicsiben indul naggyá lesz, és megváltoztathatja Földünk haldokló ökológiáját. Csak mi közemberek vagyunk képesek teljesen megváltoztatni, meggyógyítani beteg befolyásolt társadalmunkat.  E bejezés nem pánik s lázadás érdekében jött létre, hanem a változtatás sürgető lépésére hívja fel a figyelmet.

CSAK RAJTUNK ÁLL, S SENKI NEM CSINÁLJA MEG HELYETTÜNK!!

 

3 hozzászólás : történelem föld emberek csillagászat válság kihalás energia emberiség elmélet paranormális változtatás hipotézis u.f.o. elveszett civilizáció

Gáz van Fiúk? De nem kicsi!!!

írta: Roswell ; 2009.01.09. 14:04

Ugyan ez a bejegyzés nem kapcsolódik közvetlenül a földönkívüliekhez, de közvetetten igen.
Ha azt nézem, hogy ők már sokkal fejlettebbek, mint Mi begyepesedett agyú emberiség. És már miért ne lennének előrébb, bizonyára a távoli múltjukban ők is átestek az energiahordozó válságon és sikeresen tudtak váltani. Mert most a föld fosszilis energiahordozóinak utolsó cseppjeit használja, és nem nagyon törődünk vele. Bár szólnak híradások, hogy kevés, meg elzárjuk a gázt, megnyitjuk a gázt. Egyes országok gazdasági fegyverként használják, s fenyegetőznek vele. És jön a pánik, meg a kunyerálás másik országtól, közben a lakosságot nyugtatják, hogy van még, csak használják nyugodtan, nem lesz semmi gond. Pedig már pár éve gond van, és nem is kicsi.
Arról nem is beszélve, hogy még mindig nagyon szennyezzük a környezetünk, bár az átlagember miért foglalkozzon vele, mikor ez neki így jó, meg hát valljuk be: kényelmes és a saját kis gondjaival van elfoglalva. S miért? A válasz egyszerű: el van vele hitetve (semmi gond)!!! Fogyasztói társadalomban élünk, és ha feleszmélne a megvezetett nép, akkor a felső tízezernek felkopna az álla.
De csak nézzük a mostani helyzetet: Oroszok elzárják a gázt, mert az ukránok nem fizetnek és megcsapolják az átmenő vezetékeket./Hát szegények nem akarnak megfagyni!/ Mivel el van zárva vagy csökkentve az átmenő gáz mennyisége, Európa népei nem, vagy korlátozott mennyiségben jutnak a fogyasztási mennyiséghez. Persze vannak tartalékok, aminek a telephelyeit súlyos milliárdokért csinálták /biztos valaki ezzel is jól járt/. De mit is hallunk a hírműsorokban, itt és itt áttértek olajra, egyes régiókban szünetet rendeltek el, hogy ezzel is spóroljanak, a nagyfogyasztókat korlátozzák. A híradások másik felében; meg semmi baj nincsen, van tartalékunk. Aztán váltanak más jellegű hírekre, utána megint kezdik a paráztatás. Kételyek között tartják a népet /mert ha nem tudja az ember mi van, akkor mindent bevesz/. És senki nem gondol arra, és nem gondolkozik el azon, hogy ha nincsen annyi gáz, akkor szerezzünk energiát máshonnan, vagyis miért ne termelhetnénk. Na igen itt jön a következő kérdés, de hát hogy stb. Még jó hogy fejlett kommunikációs társadalomban élünk!!! Vagy csak megvezetett kommunikációs társadalomban? Ha az emberek tisztában lennének azzal a számtalan lehetőséggel, amit a megújuló és alternatív energiaforrásokból ki lehet hozni… még az olyan kis országban is, mint amilyen a miénk.

De kezdjük a népszerűbb megújuló- alternatív energia megoldásokkal:
- Szélerőművek:
Itt mindenki először az oszlopos - horizontális, szélkerekekre gondol. És rögtön jön rá a válasz, hogy milyen drágák, s Magyarországon nem kifizetődő az üzemeltetése. Hát igen, de ezeket olyanok mondják, akiknek nincsen érdekükben a megújuló energiák bevezetése. Persze részben egyetértek velük abba, hogy drága és az országunk egyes részein nem alkalmazható. S abban is van némi igazság, hogy a beindításához energia kell. De arról nem beszél senki, hogy vannak olyan szélkerekek, amelyeknek az előállítási költsége fele a horizontálisnak, és nem kell plusz energia az indításhoz, arról nem is beszélve, hogy nem érzékenyek annyira a szélirányra és szélsebességre. S ezek Magyarország átlagos széljárása alatt is gazdaságosan üzemeltethetőek lennének.
- Napkollektorok, naperőművek:
A helyzet hasonló, mint a szélenergiánál, azaz a köztudatba az van beültetve, hogy nem hatékony (főleg hazánkban), drága. Hát itt sem teljesen ez a helyzet. A technológia fejlődésével egyre hatékonyabb és olcsóbb a kivitelezése. Ha valaki csak felületesen néz szét az interneten, valójában a drága forgalmazókat fogja megtalálni, bár ha a támogatások és az EU-s pályázatokat nézzük, a kivitelezés árát akár 30%-ra is le tudjuk csökkenteni. Persze ez él a szélkerekek esetében is. Tudni kell azt is, hogy ideális esetben többlet energiát termelnek, amit ha nem tárolunk, a helyi szolgáltatónak kötelessége átvenni, így a befektetési tőke ezúton is megtérül. De nézzük tovább a kifogásokat, a földrajzi helyzetünk a következő. Őszintén szólva nem nagyon értek azokkal egyet, aki azt állítják, nincs itt annyi napfény és meleg, ami miatt kifizetődő lenne. A legújabb napkollektorok már 5-6 fokos hőmérsékleten is képesek energiát termelni. Európa első zöld városa Svédországban van, amely nem a meleg és hosszú napsütéses időszakjairól híres. De nem kell itt meteorológusnak lenni ahhoz, hogy tudjuk, már érezhető a felmelegedés kis hazánkban /igen tisztában vagyok vele, hogy a globális felmelegedés egyik utóhatása a lehűlés, de az sem az egyik pillanatról a másikra fog bekövetkezni/.  Egyszóval melegedik országunk, s egyre több a napsütéses időszak. Ergo a napenergiának is egyre nagyon szerep juthat a házi energiatermelésekben.
- Üzemanyag cellás rendszerek:
Pontosan mit is jelent ez? Kémiai úton lebontott gáz és folyadék, végeredményként hidrogént állítva elő. Ezek a rendszerek még úgy sem terjedtek el, mint a fenti két megújuló energiaforrás. A félelem egyik fő oka a hidrogén tárolása. Mivel a hidrogén alkalmazásáról először mindenkinek az atombomba, vagy a Zeppelin léghajó tragédiája jut eszébe és már el is vetették az ötletet. Mára már kifejlődött az a biztonság technológia, amivel teljes biztonságban lehet tárolni a hidrogént. Ugyan költségesebbnek tűnik a beruházás, de a keletkező energia is sokkal nagyobb. Arról nem is beszélve, hogy a közvetlen elektromos energia mellet jelentős h energia is keletkezik, ami szintúgy felhasználható, vagy egyszerűen csak fűtünk vele. És itt nem lehet az a kifogás, nincs elég napsütés nem jó a száljárás, mivel létezik olyan konstrukció is, ami ugyanezen az eljárás alapján a vizet bontja hidrogénné. A technológia egyik nagy előnye, hogy a biomasszából keletkező metán gázt is fel lehet használni. Természetesen az plusz költség, de a megtérülési idő az energia többet miatt itt is rövidebb, és nem szabad elfelejteni, hogy nincsen villany és gázszámlánk, ami nem kevés összeg.
- Geotermikus energia:
Szintén egy hanyagolt terület, hazánkban pedig lenne rá mód, hogy régiónként használható legyen ez a technológia, mivel bővelkedünk hévízi forrásokban.  Bár e technológiát inkább fűtési célokkal használják, energiatermelésre is befogható, méghozzá elég jó hatásfokkal. S a legújabb kutatások már csekély hő különbséggel is működő prototípusokat készítettek, melyek jó hatásfokkal üzemeltek. Sajnos, mint minden új dolgot, ezt is drágán kínálják a nyerészkedő kereskedők és szolgáltatók, de ha valaki utána jár, akkor a költségeket jelentősen csökkentheti.
- Mágneses energia kicsatolás:
És elértünk a fekete bárányhoz az energiatermelésben. Ugyan e területen is találunk publikációkat, sőt sok nagyon jó cikk van a témában tervrajzokkal, pontos leírásokkal fűszerezve, amit az elektronikához egy kicsit is konyító személy meg tud alkotni. Röviden a technológiáról: mágnesek és elektromágnesek által gerjesztett, majd kicsatolt elektromos energia. Talán ez az egyik legolcsóbban kivitelezhető energiatermelés. Ugyan a legtöbb szerkezet beindításához külön energiaforrás kell, de egy kisebb szélgenerátor vagy éppen egy apróbb napelem is elég, utána már önfenntartóvá válik, s természetesen a termelt plusz energiát lecsapolhatjuk és tárolhatjuk. Nagyobb készülékeket előállítva itt is keletkezik hő mennyiség, de ez csak áldásos, ha azt nézzük, hogy felhasználható ez is.
Ugyan sok ellenzője van e technológiának, főleg a vaskalapos fizikusok és fosszilis energiahordozók támogatói. A fizikusok azért vannak a technológia ellen, mert egyes eljárások fittyet hánynak a ma ismert fizikai törvényszerűségekre. Itt hangsúlyoznám: MA ISMERT! Közel sem vagyunk mindent tudók és ezt a tudósaink rendre elfelejtik. Valahol megértem őket, egész életüket arra tették fel, hogy kidolgozott kis elméleteiket vagy éppen tovább fejlesztett elképzeléseiket ránk erőltessék, ami végül is nem baj, meg működik, csak azt nem veszik figyelembe, hogy egy adott helyzetben és körülmények között él kidolgozott elméletük. És azon túl is vannak olyan jelenségek, amit nem tudnak megmagyarázni. De akkor felejtsük el??? Úgy érzem nem kéne.

Remélem kis gondolatébresztőm adott tippeket a jövőbeli energiatermelési módszerek megváltoztatásában, akár apróbb helyi vagy nagy energiaigényű területek esetén. Mert legyünk zöldebbek s ne függjünk senki kénye kedvétől. Ha valakit komolyabban érdekel, a téma szívesen segítek, csak írjon nyugodtan Roswell címre.

szólj hozzá : free összeesküvés energia szabad paranormális energy u.f.o.

2012 az elveszett planéta vissza tér

írta: Roswell ; 2008.12.14. 12:53

Hamarosan 2012, rengeteg oldalt találtam, ami ezzel a témával foglakozik. Számos hipotézis létezik a dátummal kapcsolatban. Vannak, akik a világ végét hirdetik, mások spirituális dimenzióváltásról beszélnek. Olyanok is akadnak, akik a kapcsolat felvétel évének tartják az évet. Sűrűn találkoztam azzal a hipotézissel, hogy egy bolygó fog elhaladni mellettünk, ami 3600 évente látogatja meg a naprendszerünk.  Érdekesnek tűnik a feltételezés, hogy a Planet-X lenne az ominózus bolygó, a hiányzó 10 planéta, ami magyarázatot adna a naprendszerünkben található anomáliákra. Aki kicsit is utána olvas, témának az könnyen megtalálja az erre vonatkozó információkat. De párat leírok, elsősorban a műholdak viselkedése.
Nem egy híradás szólt a Voyager 1-2 műhold pálya módosításáról, azaz valamit titokzatos gravitációs erő miatt letértek, ugyan a pálya eltérés minimális volt a hírek szerint, de nem szabad lett volna megtörténnie.
A naprendszerünkben is találkozhatunk megmagyarázhatatlan tömegvonzással egyes bolygóknál és annak holdjainál. A NASA kutatói a földön is kutatják ezen anomáliák magyarázatát, 1982-ben alakult egy kutatócsoport, ami a Berlini múzeumban őrzött Sumer pecsét hengereken szereplő ábrákat tanulmányozta. Ezen kívül a régi Sumér kőtáblákat, közülük egy meg magyarázatlan napfogyatkozás leírását. A kiszivárogtatott hírek szerint a NASA tudósai meg is találták az ominózus planétát. De a bejelentés után kis idővel minden képet és cikket, amihez hozzá fértek eltüntettek. Ez ismét számos összeesküvés elméletet szült.
Talán jogos is a félelem és itt szeretném megjegyezni nem félelmet és pánikor akarok kelteni. Kicsit tüzetesebben utána olvasgattam a témának, pontosabban az Planet-X és a földre gyakorolt hatásának.
Nekem az szűrődött le a cikkekből, híradásokból, hogy a bolygó ugyan hatással lesz a földi életre, sőt egyes partvidékek kárát is fogja látni, áradások szökőárak formájában, másutt átlagostól nagyobb földrengések mutatkozhatnak.  De lényegében az emberi faj túléli a találkozást a bolygóval. Persze itt marad egy kérdés, hogy mennyiben fog ezekhez a természeti katasztrófákhoz hozzá járulni az Planet-X, s mennyire az emberiség felelőtlen magatartása a környezet szennyezéssel és a globális felmelegedésben játszott szerepe.
folyt köv….

 

szólj hozzá : ufo föld csillagászat kihalás 2012 nibiru hipotézis annunaki sumer elveszett civilizáció

II. világháborús U.F.O.-k

írta: Roswell ; 2008.12.09. 10:46

Egy keveset publikált, de annál érdekesebb U.F.O. rejtély.
Néha ritkán megjelenik egy-egy cikk, vagy kép.  Sőt még az Discovey Word csatornán is lehetett látni egy röpke órás filmet. De ennek ellenére nem sok híradás foglalkozott a témával. Igaz szerintem okkal, mégpedig:
1. A Náci kérdés még mindig elég kényes ügy főleg az elért sikereik miatt.  (Itt jegyezném, meg sokat köszönhetünk a 3. birodalom kutatásainak pl.: sugárhajtású repülőgépek, magfúziós elméletek, biológiai felfedezések. Na persze az más kérdés hogyan jutottak hozzá a kapott eredményekhez, de nem is erről szól a dolog.)
2. Mikor vége lett a II. világháborúnak, és rá pár évre elkezdődött a hidegháború, mind az USA, mind pedig az akkori Szovjetunió féltve őrizte megszerzett Német technológiát és ismereteket.

De térjünk vissza a Náci U.F.O.-khoz. Érdekes, mint hogy a képeken is látni lehet Németek által kifejlesztett repülő szerkezetek kísértetiesen, hasonlítanak 60-70-es években tapasztalt észlelések forma világához. Ugyan rengeteg összeesküvés elmélet kering hogy, az Amerikai Nemzetvédelmi Hivatal szándékosan eltitkolja a világ elől a kapcsolat felvételt az idegen faj(okkal), de mi van ha már a 30-40-es években meg volt az adott technológia, vagy éppen nem az Óriások Óriása (USA) volt az első aki kapcsolatot teremtett idegenekkel. De ha jól végig gondoljuk nem is olyan lehetetlen. Tegyük fel, hogy vannak nálunk jóval értelmesebb és civilizált lények az univerzumban. Ha már ide látogattak és figyelnek bennünket, azt megtehették már a II. világháború ideje alatt is, SŐTT. Miért pont a hidegháború kezdetétől számoljuk a modern kori ufórológiát…?
Hiszen korszakot nézve nem sok idő telt el a két háború között közel 14 év. De a Technológia jóval nagyobb ütembe fejlődött, főleg a repülés, az energetika. Ha az alap feltevést nézzünk, minthogy az első kísérleti atomrobbantás óta figyelnek bennünket jobban. És az indok: mivel a robbantás okán olyan rádióhullámok hagytál el a földi légkört és terjedt szét közel fénysebességgel az univerzumban. Így szegénykék mire észlelték és ide értek a kis űrjárműveikkel az 1955-60-as évek eleje. Bevallom, nem tudom elhinni, mivel az 1800-as évek végén és 1900-as évek elején Tesla ügyködései is tudatán kívül jutathatott olyan rádióhullámokat az éterbe, ami még ma is terjed a világűr mélységeiben.

De nézzük a másik lehetőséget. Mi van ha azok a titokzatos repülő járművek nem is annyira idegenek, csak egy törtető nép alkotása… És ismét ott a kérdés miért hasonlítanak annyira a 60-70-es évek észlelései az Náci U.F.O.-k körvonalaira…


 

 

 

 

szólj hozzá : ufo történelem második összeesküvés érdekesség elmélet világháború paranormális ii. u.f.o.

Ilyet sem látunk minden nap, vagy még is...?

írta: Roswell ; 2008.12.08. 18:54

Egyre többet fogunk ilyet látni! Egy fénykép, amivel egyre többet fogunk találkozni. 

Egyre jobban lehet érzékelni a globális felmelegedés hatásait, egyenlőre még számunkra pozitív hatású, de mi lesz később?! Egyes elemzések szerint, a globális felmelegedés közvetlen hatás egy hirtelen lehűlés. Az már nem lesz ennyire kellemes. Persze itt rögtön jön a rá az általános válasz, "hol van az még" Hát ha ilyen ütemben folytatódik a felmelegedés. akkor talán van 10 évünk vagy annyi sem. És ez nem riogatás, összeesküvés elmélet... De lehetne többet tenni, s beszélnek is az emberek róla, de sajnos nem sokat tesznek ellne. Főleg amikor megszokott kényelmi szolgáltatásaikat, tárgyikat érinti a dolog pl.: - ne menjen minden hová autóval főleg a nagyvárosi embert érinti, - ha nem muszáj ne égjen mindenhol a villany, - ne menjen feleslegesen a műszaki berendezés ...és sorolhatnám még... Vajon menyien csináljuk ezt? De őszintén! Szerintem sokan. Be kell vallanom hogy én is a energia pazarlók táborába tartozom, itt értem a műszaki berendezések működését fokozottan értve a tv-készülékre. Szerencsére nincsen autóm és nem is akarok egy jó darabig

szólj hozzá :